Az EXIM Határtalan kKultúra programmal a célok felé: ösztöndíjasaink sikertörténetei – Kata
A 2023-ban életre hívott kulturális kezdeményezésünk, a Határtalan Kultúra Program keretein belül két ösztöndíjat is támogattunk a közelmúltban. A kortárs magyar művészeknek meghirdetett pályázatok győztesei most beszámoltak arról, hogy az ösztöndíj elnyerésével milyen lehetőségek nyíltak meg számukra a nemzetközi karrierépítésben.
2024. márciusában az EXIM Awards díjátadó gálán adtuk át első alkalommal a Határtalan Kultúra programunk első helyezettjeinek járó elismerést. Az Art is Business Egyesület szakmai gondozásában létrejött művészeti versenyekre képzőművészeti és klasszikus zeneművészeti kategóriában nevezhettek a jelentkezők. A hiánypótló művészeti kezdeményezést azzal a céllal alapítottuk meg képzőművészek és kamarazenei formációk számára, hogy minél több fiatal magyar tehetség mutatkozhasson be nemzetközi vásárokon, és részt vehessen külföldi koncertturnékon és zenei fesztiválokon.
Csizik Balázs
Csizik Balázs, a Molnár Annamária vezette Molnár Ani Galéria képzőművésze a szeptember 12-15. között megrendezésre kerülő Vienna Contemporary nemzetközi vásáron kapott lehetőséget a részvételre az ösztöndíjnak köszönhetően. A jelentkező galériák évről évre nagy kihívásnak élik meg a jelentkezést, hiszen a szervezők több száz pályázó közül választják ki a kiállítókat. A vásáron a nyertes művész korábbi munkáiból készült válogatást mutatják be. Ausztria vezető kortárs művészeti vására több mint 20 ország 90-nél is több kiállítóját vonultatja fel a 10. jubileumi eseményére.
Idézet
„A kórustagok számára egy ilyen, versennyel egybekötött utazás egyszerre jutalma a sok évi munkának és újabb feladatvállalás is egyben. A többi résztvevő kórus versenyprogramjának hallgatása közben ők maguk is értékelik az elhangzott produkciót, és azonnal összevetik gondolatban saját teljesítményükkel. Nemcsak zenei látókörük bővül, de olyan új tapasztalatokat szereznek, melyek személyiségfejlődésüket is kedvezően befolyásolják.” – mondta el az esemény kapcsán Őri Csilla és Uhereczky Eszter, a Kodály iskola diákkórusának karnagyai.

Valami
- valami 1
- valami 2
- valami 3
- valami Amerika 😀



